Kaptam egy kupac újságot: Mindenféle volt benne - olyan is, amit már ismertem, és olyan is, amit még nem.
Levettem a kupacról a legfelsőt, így került kezembe a La Femme magazin legelső száma. Más a fogása írják a bevezetőben, és tényleg ez volt az első, amit feltűnt a címlapon visszaverődő fényen. Ránéztem és megállapítottam magamban, hogy ez a magazin abban különbözik a többi női magazintól, hogy 3x - 4x éveseknek szól, több és színvonalasabb cikket, kevesebb reklámot tartalmaz.
Igazam lett, így azt is megállapítottam, hogy akik az újságot létrehozták értették dolgukat, sikerült egy olyan címlapot létrehozniuk, ami tükrözi a célközönséget, profilt, érzést.
A cikkek közül az öregedésről szólót emelném ki. Tartalmát tekintve egy kevés újat mondott csak, a legnagyobb újdonság a szóhasználat volt!
• Ami elsőre feltűnt: szokatlan a nyelvezet.
• Másodikra: hogy mennyire befolyásolja a kötőszavak, jelzők, mondatszerkezet kialakítása a leírt tényekhez kapcsolódó, az olvasóban felmerülő érzéstartalmat.
• Harmadikra: hogy én mennyire megszoktam a fiatalság külső jeleit előtérbe helyező, az évek múlását az elkerülendő de elkerülhetetlen rosszal egyenlővé tevő megfogalmazásokat.
• Végül pedig: lehet, hogy másik és megszokták, és ennek vajon milyen hatásaik lehetnek (*) ennek? (És sok sikert ennek az újságnak. Összességében vegyes érzéstartalomban, de kiváncsian lapozgattam.)
(*) Teljesítménytúrázók mesélik nekem, hogy ha 30 km-es túrára mennének, belehalnának az 50-be. Hogy ha 50 km-es túrára mennek, nem tudnák folytatni még egy 50-est. Mégis legyalogoltál mág a 100 és a 110 km-t is.
Vajon milyen mértékben befolyásolja öregedési folyamatunkat, ha azt halljuk egész életünkben, hogy az élet 40-50 éves korunk előtt történik? És vajon ha bármelyikünk magzat kora óta egy olyan világban élt volna, ahol embertársai nem halnak meg, és a halál fogalma nem is ismert, akkor mi történne...?
kedd, október 27, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése