Asimov Secon Foundation-jét olvasom immár. Érdekes kérdéseket vet fel a beszéddel, a nyelv mint kommunikációs eszköz korlátaival kapcsolatosan.
Speech, originally, was the device whereby Man learned, imperfectly, to transmit the thoughts and emotions of his mind. By setting up arbitrary sounds and combinations of sounds to represent certain mental nuances, he developed a method of communication―but one which in its clumsiness and thick-thumbed inadequacy degenerated all the delicacy of the mind into gross and guttural signaling. (83. oldal)
Azt írja, hogy az a folyamat, hogy az emberek a gondolataikat szavakba kényszerülnek önteni torzításokat, csonkításokat okoz és ezek a csonkítások az emberek és az emberiség rengeteg problémájának eredői.
(Szokott olyan érzésed lenni, hogy valamit el szeretnél mondani, de nem tudod. Fontos üzenetet szeretnél átadni, de ahogyan szavakba öntöd, azzal úgy érzed többet torzítanál, mintha meg sem szólalnál? Hogy a szó, amit mondanál, szánnivaló tükre annak, amit érzel, hiányzik belőle a tartalom, az élet.)
A mi nyelvünk - és itt nem a magyar nyelvről beszélek, mert szerintem a magyar nyelv más nyelvekhez képest még kifejezetten emberi, emberközeli - tökéletesen csak arra alkalmas, hogy azt mondjuk "8 óra van.". Tényeket képesek vagyunk kifejezni. De a lényeget nem.
(Vajon akkoris idegen lenne a másik ember, ha lenne valami más eszközünk? Elméletileg vajon lehetséges-e az, hogy egy nyelv a szókincs és a nyelvtani szerkezetek gazdagodásával eljut egy olyan szintre, hogy minőségileg is javul, új funkciók betöltésére alkalmas?)
Azt szokták mondani a nagyokosok (értsd: tankönyvek, hozzáértők, stb.), hogy minden nyelvet egyformán jónak kell tekinteni, amennyiben egyformán jól képes betölteni a funkcióját, nevezetesen azt, hogy az emberek egymással kommunikáljanak, kifejezzék az életük során felmerülő tárgyakat, eseményeket, egy szó mint száz képesek lebonyolitani a társasági életet. Ugyanezen források szerint ez általában teljesül a nyelvekre. Tehát minden nyelv egyformán jó.
Szerintem nem az. Feltünt már, hogy a német és angol nyelvterületeken nagyobb az elidegenedés, mint máshol? Mintha szegényebb lenne az emberek gondolati, érzelmi világa, legalábbis mi magyar anyanyelvűek gyakran felületesnek érezzük. Ezt az eltérő kultúrával szoktuk magyarázni, de meggyőződésem, hogy a kultúrának nevezett sajátosság-együttes oda-vissza szoros összefüggésben áll a nyelvvel, és nem csupán a történelem a kultúra alakítója.
Következtetés nincsen, meg mint látjátok összeszedett fogalmazás sem. (időhiány most - de magamat ismerve, ha most nem publikálom, talán már sosem nyomom meg a publish gombot. viszont lehet, hogy még visszatérek és javítok kicsit.) Gondolatfoszlányok ezek csupán.
Speech, originally, was the device whereby Man learned, imperfectly, to transmit the thoughts and emotions of his mind. By setting up arbitrary sounds and combinations of sounds to represent certain mental nuances, he developed a method of communication―but one which in its clumsiness and thick-thumbed inadequacy degenerated all the delicacy of the mind into gross and guttural signaling. (83. oldal)
Azt írja, hogy az a folyamat, hogy az emberek a gondolataikat szavakba kényszerülnek önteni torzításokat, csonkításokat okoz és ezek a csonkítások az emberek és az emberiség rengeteg problémájának eredői.
(Szokott olyan érzésed lenni, hogy valamit el szeretnél mondani, de nem tudod. Fontos üzenetet szeretnél átadni, de ahogyan szavakba öntöd, azzal úgy érzed többet torzítanál, mintha meg sem szólalnál? Hogy a szó, amit mondanál, szánnivaló tükre annak, amit érzel, hiányzik belőle a tartalom, az élet.)
A mi nyelvünk - és itt nem a magyar nyelvről beszélek, mert szerintem a magyar nyelv más nyelvekhez képest még kifejezetten emberi, emberközeli - tökéletesen csak arra alkalmas, hogy azt mondjuk "8 óra van.". Tényeket képesek vagyunk kifejezni. De a lényeget nem.
(Vajon akkoris idegen lenne a másik ember, ha lenne valami más eszközünk? Elméletileg vajon lehetséges-e az, hogy egy nyelv a szókincs és a nyelvtani szerkezetek gazdagodásával eljut egy olyan szintre, hogy minőségileg is javul, új funkciók betöltésére alkalmas?)
Azt szokták mondani a nagyokosok (értsd: tankönyvek, hozzáértők, stb.), hogy minden nyelvet egyformán jónak kell tekinteni, amennyiben egyformán jól képes betölteni a funkcióját, nevezetesen azt, hogy az emberek egymással kommunikáljanak, kifejezzék az életük során felmerülő tárgyakat, eseményeket, egy szó mint száz képesek lebonyolitani a társasági életet. Ugyanezen források szerint ez általában teljesül a nyelvekre. Tehát minden nyelv egyformán jó.
Szerintem nem az. Feltünt már, hogy a német és angol nyelvterületeken nagyobb az elidegenedés, mint máshol? Mintha szegényebb lenne az emberek gondolati, érzelmi világa, legalábbis mi magyar anyanyelvűek gyakran felületesnek érezzük. Ezt az eltérő kultúrával szoktuk magyarázni, de meggyőződésem, hogy a kultúrának nevezett sajátosság-együttes oda-vissza szoros összefüggésben áll a nyelvvel, és nem csupán a történelem a kultúra alakítója.
Következtetés nincsen, meg mint látjátok összeszedett fogalmazás sem. (időhiány most - de magamat ismerve, ha most nem publikálom, talán már sosem nyomom meg a publish gombot. viszont lehet, hogy még visszatérek és javítok kicsit.) Gondolatfoszlányok ezek csupán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése